Muki Garázs

Tudd meg milyen egy Suzukit birtokolni

Polírozás, kerékcsere, felnitisztítás

2018. április 10. 13:09 - Magyar Péter 87

Az autó szinte mindig garázsban áll és rendszeresen le van mosva, ennek ellenére a kicsivel több mint 1,5 év alatt a fehér fényezésen kialakult egy sima, mosással nem eltüntethető szürkés réteg. Sokan észre sem vennék, de mivel tudom milyen volt amikor megvettem, ezért engem baromira zavart. Ezért elhatároztam hogy eltüntetem. Régebbről még maradt egy kis Prevent polírozó paszta (amit a is Tescoban lehet venni), nem a legjobb minőségű de kipróbáltam egy kis részen és gyönyörűen eltünteti ezt a fajta koszt.
dscf7919.JPG

Nyár végén végre rászántam magam a kézi polírozásra. Csináltam már ilyet, tudom hogy nagy munka, bár arra nem számítottam, hogy közel 20 munkaórát bele fogok ölni. Próbáltam nagyon alapos lenni, vettem maszkolószalagot és azokon a területeken ahol éppen dolgoztam, lemaszkoltam a fekete műanyag felületeket, mert ez a fehér anyag annyira belemászik a pórusokba, hogy még hónapokig meglátszik a feketén.
dscf7911.JPGRészenként haladtam, 1-1 délután 1-1 nagyobb elemmel végeztem, mint a tető, vagy a motorháztető. Így jött össze egy hét alatt az a körülbelül 20 munkaóra de a végeredmény fantasztikus lett. Olyan mint az új!
wp_20160929_002.jpgTermészetesen ismét megfogadtam hogy legközelebb csak géppel állok neki, mert a nagyobb felületek készi polírozása iszonyatosan lassú és idegőrlő feladat. A kis ficakokat persze továbbra is kézzel csinálnám de a nagy egyenes felületeken mint a motorháztető, a tető, a csomagtér fedél, és az ajtók oldallemezein legalább 10 órát meg lehet spórolni.
wp_20161031_001.jpgAztán elérkezett októberben a gumicsere ideje, ami szerencsére nálam kerékcserével együtt jár így nem kell gumishoz vinni csak ha centrírozni kell. Szerencsére még a téli gumik nem ráznak semennyire úgyhogy ezt a szeront még biztosan kifutják csntrírozás nélkül. A nyárival viszont már gondok voltak, mert lerepült róla néhány gramm súly menet közben.
wp_20161031_003.jpgAhogy már korábban is, szüleim garázsában cseréltem a kerekeket, mert ott van a másik garnitúra. A télik levételénél próbáltam alapos lenni és mielőtt eltettem őket befújtam gumiápolóval és lefolpakkoztam hogy ne szálljon rá a por. Elővéve tökéletes állapotban voltak, szép feketék az oldalfalak, mint az új guminál. A felülete sem repedezett és minta is van rajta még bőven.
wp_20161031_004.jpgAz emelővel egyesével megemeltem minden keréknél az autót és felpattintottam a lemezfelniket. Ez szintén elég időigényes megoldás de közben alaposan szemügyre tudom venni a fékeket és a kerékjáratokat. Itt nem is volt semmi gond, a tárcsákat szépen lefújtam féktisztítóval, a csavarokat meg bezsíroztam mielőtt visszatettem.
wp_20161031_007.jpgA levett alufelnik elég koszosak voltak pedig amikor megvettem alaposan lepucoltam őket. Mivel azonban maguktól nem akarnak megtisztulni ezért fogtam a WD-40-et meg egy tekercs papírtörlőt és alaposan lepucoltam az összeset kívül-belül. Közben lefeszegettem róluk az összes súlyt mivel láthatóan több felniről is leesett néhány 5g-os lapka. A gumik bordáiból pedig kipattintgattam a kavicsokat mert amúgy csak kocognak minden fordulatnál.

wp_20161031_008.jpg wp_20161031_009.jpg

Gumiápoló sajnos nem volt nálam úgyhogy most csak lefolpakkoztam és eltettem a csavarokkal és a felniközepekkel együtt. Ami örümhír hogy ezalkalommal egyik felniközép füle sem tört le hála a legutóbbi szövetes javításnak. Persze szeretnék venni néhány tartalék felniközepet de senki nem ad el ilyesmit.

wp_20161031_011.jpg wp_20161031_013.jpg

A tárolásnál külön hangsúlyt fektetek a kerékanyákra, hogy ne azzal kelljen legközelebb tölteni az időt, hogy keresgéljem őket.

wp_20161031_012.jpg

Az elvégzett műveleteket és annak költségét szokás szerint felvezettem a táblázatba.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mukigarazs.blog.hu/api/trackback/id/tr3113822974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.