Eljött a várva várt pillanat, klíma került a Suzukiba. Ez lényegében az egyetlen gyári extra, amivel nem rendelkezik az autó és ez az, amire bármelyik másikat szó nélkül el tudnám cserélni. A műtét azonban nem sikerült és a hideg autó még várat magára. Ennek az egész klímabeszerelősdinek olyan hosszú története van, hogy egy külön posztot fogok rá szánni. Illetve több mint egy éve elkezdtem írni, de aztán egy ponton megakadt és még most sem teljes. Szóval minderről majd később...
A legutóbbi szervizlátogatásnak nem csak az volt az apropója, hogy kiderüljön, vajon működik-e az újdonsült extra. Volt még itt más is. A kipufogó egy rosszul felmért tolatás közben kicsit meghajlott. Nem vészesen, pont csak annyira, hogy a leggyakoribb fordulatszámokon összekoccanjon a karosszériával. Mivel a nálam töltött több mint 5 év alatt a kipufogóhoz nem lett hozzányúlva és amúgy is egy utángyártott darabról volt szó, ezért nem volt opció a mókolás, hajlítgatás, rendeltem egy új hátsó és középső dobot.
A klíma beszerelése közben az is kiderült, hogy az eredetileg a szervóhoz tartozó szíjfeszítő nem egyezik meg azzal, aminél mindkét extra a kocsiban van. Míg a csak szervós autóknál a szíj bordás oldalát, addig a klímás-szervósoknál a hátsó, sima oldalát feszíti a kis csapágy. Szerencse, - ami a kipufogónál is - hogy pont ez a görgő pár hónapja már masszív csapágyhangon szólt a motortérből, szóval ezt mindenképp cserélni kellett volna.
A kipufogó, a szíj és a feszítő cseréjén kívül azzal a kéréssel érkeztem a Szabó Suzuki szervizbe, hogy végezzenek el egy vizsgálatot a klímán és ha minden OK, töltsék is fel a megfelelő hűtőközeggel.
Miután visszamentem a szervizbe átvenni a kész autót, több jó és egy rossz hírrel fogadtak:
- Kicserélték a kipufogót, most már nem üti a kasznit, és a leszedett darabok, főleg a hátsó dob több helyen lyukacsos, rozsdás volt, nem bírta volna már túl sokáig.
- A feszítőgörgő is valóban csereérett volt, a rendelt új alkatrész passzolt a rendszerbe.
- Egyéb mechanikai hibát nem találtak az autón
- A klíma nitrogénes nyomáspróbája szivárgást tárt fel az egyik csőnél. :(
Szóval minden passzolt, csak azokban a fránya bontott alkatrészekben nem lehet megbízni. A következő lépés most az, hogy vadászok egy jó csövet a rossz helyére és újra megpróbálkozunk a feltöltéssel. Ha pedig sikerül, beszámolok a teljes történetről.
Költségek
Alkatrész | Munkadíj | Összesen | |
Kipufogó dob (középső) | 8609 Ft | 6198 Ft | 14 807 Ft |
Kipufogó dob (hátsó) | 8568 Ft | 6198 Ft | 14 766 Ft |
Bilincs + tömítés | 272 Ft | 272 Ft | |
Feszítőgörgő | 11896 Ft | 4958 Ft | 16854 Ft |
Ékszíj | 2823 Ft | 2823 Ft | |
Összesen | 49 561 Ft |
Ha kíváncsi vagy mennyibe került eddig egy közel 20 éves automata váltós Suzuki Swift jó állapotban tartása nézd meg ebben a kissé összetett, de minden költséget tartalmazó táblázatban. Ha kevesebb adatra és több grafikonra, fogyasztási adatra vágysz, nézelődj a Spritmonitoron. Van egy összefoglaló cikk a Totalcar Népítélet rovatban, ebben röviden le van írva milyen autóról van szó.
A Patreonon pedig megtalálhatjátok az összes eddigi írásomat, nem csak Suzukis témában!
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |