Júniusban a Suzuki elérte a 200.000 km-es futásteljesítményt. Egy 21 éves autónál ez nem gondolom, hogy nagy dolognak számít, a legtöbb márkánál pontosan ugyanolyan esemény, mint amikor 10e és 20e között vált. A régi Swift órája viszont csak 5 számjegyből áll ezért egy százezres átfordulás gyakorlatilag nullázódást jelent.

Nagyon régen gondolkodom már rajta, hogyan lehetne egy jó minőséű tablettartót szerezni a kocsiba, ami nem esik le, simán elbír egy majd fél kilós iPad-et is és jól is néz ki. Megannyi webshop és a teljes ebay átfésülése után 2019 januárjában tettem fel a kérdést az egyik Suzukis csoportban, hogy valaki gondolkozott-e már hasonlón, esetleg meg is valósította-e.

Akkor még így képzeltem el:

Érdemi válasz nem jött, senki nem próbált még ilyet. Úgyhogy nekem kellett megcsinálnom...

2020. november

Újra 10.000 fölé kúszott az a számláló, ami a legutóbbi olajcsere óta megtett kilométereket jegyezte. 2020 novembere viszont nem az a hónap volt, amelyben a megszokott rutinnal végeztük a feladatainkat. A szokásos Kazincbarcikai látogatások már nyár óta elmaradtak, emiatt kedvenc szervizembe, a Szabó Suzukiba sem tudtam elvinni a kocsimat. Mondhatnátok, hogy egy olajcserét bármelyik sarki autószerelőre rá lehet bízni és ezt én is így gondolom, de ha már van ez a jó kis teremgarázs a lakásunk alatt, miért ne próbálkozhatnék meg vele (ismét) én magam. A nehezítés csak annyi volt, hogy míg a 'barcikai garázsunkban van akna, a teremgarázsok sajnos nem rendelkeznek ilyen jóságokkal. A legfontosabb tapasztalat, ami mégis azt súgta, hogy nem kivitelezhetetlen egy ilyen művelet, hogy egy ismerősöm az Audi A4-esén rendszeresen cserélte az olajat akna nélkül, egyszer még segítettem is neki, tehát pontosan tudtam, hogy mit kell ilyenkor csinálni.

A barcikai hazalátogatásunkat 2020-ban már rutinszerűen összekötöm 1-1 szervizlátogatással is. Ez a mostani már a negyedik az évben. Nem mintha annyi baja lenne az autónak, az alkalmak felét a klíma beépítésének véglegesítése indokolta, a többi pedig karbantartás jellegű tevékenység volt. Most az automataváltó olajának cseréje volt a soros, amivel egy kicsit meg is csúsztam mert már 71e km-t futott a kocsi az előző óta és 60e a gyár által előírt csereperiódus. Remélem ez a 15%-os túlfutás nem okozott problémát az autó talán legnehezebben beszerezhető alkatrészében, az automata váltóban.

Lássuk, mi történt a szervizben.

Fórumokon, facebook csoportokban gyakran látom felmerülni kérdésként, hogy "Mekkora a régiswift tankja?". Ilyenkor sokan bekommentelik, hogy 30 liter, mások 32-t 35-öt mondanak, aztán valaki kinézi a gyári katalógusból, hogy 40 liter. Ezután jön a hitetlenkedés, meg hogy biztos a Sedan változat tankja nagyobb és végül abbamarad a vita. A helyes válasz egyébként tényleg a 40 liter, csak azt felejtjük el, hogy ezt nem lehet 100%-ig kihasználni. A mutató meg nem a legpontosabb.

Nem szeretek benzinkútra járni. Ezért gyakran szórakozom azzal, hogy meddig lehet még a nulla alatt járkálni a kocsival. De puhány vagyok és a legtöbb esetben megállok 34-36 liternél (mármint értitek, ennyit tudok beletölteni utána). Volt egyszer, hogy 38,38 liter is belement, amit nem hittem volna hogy felül fogok múlni, de ma ezt is sikerült.

Viszont ez már az a kategória, ami nem tesz jót az autónak. Az utolsó 2-3 indításnál (1-2 km-es utakról van szó) már érezhetően hosszabban tekert az önindító. Az utcában ahol lakom, van egy enyhe lejtő, ott megállva, majd egy kis idő után újra elindulva már konkrétan alig indult be és 5-10 másodperc után leállt az autó. Azt hittem, hogy menni kell a kannával a kútra, de legurulva a lejtő aljára már nem állt le többé, a kútig tartó 1 kilométeren pedig végig enyhén emelkedik az út. Ebből is látható, hogy az okos japán mérnökök még arra is figyeltek, hogy akkor fogyjon el a benzin amikor lejt az út (mert akkor könnyű tolni) és ha a benzinkútig síkon, vagy egy kis emelkedőn kell megtenni az utolsó métereket, azt a saját erejéből legyen képes megtenni a kocsi.

Picivel több mint 20 éve, 2000. június másodikán helyezték forgalomba először ezt a HFP-542 rendszámú automata váltós Suzuki Swift sedan típusú gépjárművet a Tolna megyei Bonyhádon. Erről a tényről a kissé kopott rendszám keret is tanúskodik. Arról viszont már nem tud mesélni, hogyan telt az elmúlt 20 év. Sajnos ebből 14,5-ről én is lemaradtam, de az utóbbi öt és fél évről annál inkább tudnék mesélni, és mesélek is folyamatosan itt a blogban.

Nem is értem, hogy miért nem osztottam meg itt a blogban annó ezt az összehasonlító tesztet, de akkor most pótolom.

A két autóban elég elsőre elég kevés a közös pedig van bőven. Például a Swift a ma kapható egyik legolcsóbb benzines, a C-Zero pedig a ma kapható legolcsóbb elektromos autó. Egyik sem ajánlható jó szívvel családi autónak, vagy hosszútávfutónak, inkább a városi szaladgálásban jeleskednek. Na de nézzük mit írtam róla több, mint egy évvel ezelőtt...

(A képre kattintva a teszt nyílik a villanyautosok.hu-n)

Egy ismerősöm egy nagyon érdekes hirdetésre hívta fel a figyelmem, amiben egy fehér színű 1992-es Swift Sedant árulnak. Számomra azért fontos ez a hirdetés, mert nagyon hasonlít ahhoz, mint amire annó én is elmentem, és aminek nyomán megvettem a blog témáját adó kocsit.

UPDATE: A hirdetést közben töröltek, tehát gyanítom megvette valaki az autót. A linket emiatt kivettem a posztból. Még szerencse, hogy a képeket lementettem, így láthatjátok, miről maradtatok le!

A bevezető ellenére senkinek nem ajánlom, hogy családi, vagy napi használatra vegye meg a kocsit. Sokkal inkább hobbi célra tartom alkalmasnak, arra viszont nagyon. Miért mondom ezt? Mert nem biztonságos, 100 felett már nagyon zajos és a belső helykínálat sem felel meg a mai kor színvonalának. Hobbizásra, viszont azért a legkiválóbb, mert sosem romlik el. Nincs az a para, hogy a naplementében való krúzolás közben furcsa zajok jönnek a motorból és nem kell attól félni, hogy fura elektronikai hibák tarkítják majd a mindennapokat, csak élvezni kell.

Mióta megvan az autó, a legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem rendelték meg bele a valaha feltalált legfontosabb autó extrát, a klímaberendezést. Azóta tervezgetem, hogy valahogy fabrikálni kellene bele egyet. A rengeteg kutatás a különböző fórumokban és bologokban megmutatta, hogy nem lehetetlen a feladat.

De persze egyáltalán nem könnyű. Nekem több, mint egy évbe és több, mint 150.000 Ft-omba került. Amin el lehet csúszni egy ilyen projektben, azon én elcsúsztam, ilyenkor pedig mindig bejött 1-1 új költségelem és a reménykedés, hogy "ez most aztán már tényleg megoldja". A végére szerencsére összeállt, olvassátok hát eme hosszúra nyúlt szívás történetét, a klíma kanosszát.

Eljött a várva várt pillanat, klíma került a Suzukiba. Ez lényegében az egyetlen gyári extra, amivel nem rendelkezik az autó és ez az, amire bármelyik másikat szó nélkül el tudnám cserélni. A műtét azonban nem sikerült és a hideg autó még várat magára. Ennek az egész klímabeszerelősdinek olyan hosszú története van, hogy egy külön posztot fogok rá szánni. Illetve több mint egy éve elkezdtem írni, de aztán egy ponton megakadt és még most sem teljes. Szóval minderről majd később...

A legutóbbi szervizlátogatásnak nem csak az volt az apropója, hogy kiderüljön, vajon működik-e az újdonsült extra. Volt még itt más is. A kipufogó egy rosszul felmért tolatás közben kicsit meghajlott. Nem vészesen, pont csak annyira, hogy a leggyakoribb fordulatszámokon összekoccanjon a karosszériával. Mivel a nálam töltött több mint 5 év alatt a kipufogóhoz nem lett hozzányúlva és amúgy is egy utángyártott darabról volt szó, ezért nem volt opció a mókolás, hajlítgatás, rendeltem egy új hátsó és középső dobot.